Székely Csaba Bányavaksága a
megfelelő adagú humorral ébreszt rá arra, hogy valahol mind felelősek vagyunk
az etnikai konfliktusok kialakulásáért és létezéséért. A címben szereplő első
személy többes szám is erre utal. Világbéke témákba torkolló beszélgetés,
mindenki hippi és környezetvédő, Székely Csaba a trónról figyel, Szűcs Kati
megjegyzi, hogy a rasszimus és kisebbség kérdése nem olyan egyszerű. Köllő Kata
megmondja, hogy látszólag más népek már kiültek a képkeret szélére, csak a
románok és magyarok maradtak még le. Mi a szerepe az egészben a színháznak? Nem
az, hogy reményt sugalljon, mint ahogy azt a trend tartja-mondja Szűcs Kati.
Akkor mi?
Eltaláltátok a színpadképet, a képkeret a sztereotípia problémáját vetíti
elő, mivel látunk egy sztereotip közeget, ami arról szól, hogy hogyan látjuk
ezeket a román-magyar konfliktusokat kívülről-belülről egyaránt. (Varga Anikó) – Anikó megjegyzése rögtön elindítja a
beszélgetés fogaskerekeit, mindenkinek van megjegyzendője az interetnikus
kapcsolatok margójára.
Az előadásnak az a tulajdonsága, hogy árulkodik. Rólunk. És zavarhatja az
előadás a nézőt, mert olyan dolgokat tár elénk, amiről mi nem szeretünk
beszélni, mivel frusztráló. (Csurulya Csongor)
– A szereplőkhöz nem úgy álltam hozzá, hogy bunkó gazemberek, hanem az
emberi oldalukról közelítettem meg őket. (Székely Csaba)
– Már megbocsáss, de azok. Csak másképp csinálják… smekerek. (Köllő Kata)
Én nagyon-nagyon szerettem az előzőben is és a mostaniban is a Tarantino-részeket
(Bányavirág, Bányavakság- a szerk.). Például a gumicsizma-húzós jelenet, a
paszulyevés, beszélgetés a semmiről, ugyanúgy, mint Tarantinónál, amikor
beszélgetnek a hamburgerről, és még félre is értik egymást. (Szűcs-Olcsváry
Gellért)
Abból a helyzetből alakul ki sokszor konfliktus a darabban, hogy egymás
mellett vagyunk, és közben nem látunk ki a fejünkből. Mert mindenki végzi a
maga dolgát, és mindenki meg van győződve róla, hogy az, amit csinál, az jó.
Ezért szerethető annyira a rendőr figurája, mert, habár kitol Inczével, a saját
szemszögéből neki van igaza. (Szűcs-Olcsváry Gellért)
A beszélgetés dinamikája úgy
indul, hogy a sztereotípiákról, szereplőkről hamarosan átterelődik a szó a valóságbeli
áttételükre. És beszéltünk humorról, kevés utcai politikáról, még Verespatakról
is, és mindenhez volt egy kapocs az előadásban.
– Ki kéne ülni végre a képkeret szélére, és egymással elbeszélgetni. (Köllő
Kata)
– Akkor ki kellene üljenek a franciák az angolokkal, a franciák a
németekkel, az angolok a németekkel… (Szűcs-Olcsváry Gellért)
– Ők már rég kiültek, legalábbis látszólag. (Köllő Kata)
A román fél sorolja a maga sérelmeit, és a magyar fél sorolja a maga
sérelmeit, és ezek soha nem találkoznak. (Köllő Kata)
Ha beültetünk ide minden románt és magyart, hogy megnézzék az előadást, és
utána megkérdezzük: emberek, ugye ez így van? Igen. Jót röhögtünk rajta? Igen.
Mindenki elfogadja, hogy ez a status quo? Igen. Tudunk-e ezen változtatni? Nem.
Jót röhögtünk rajta, elgondolkodtunk rajta, beszélgetünk róla, és innen
kimegyünk, holnap folytatódik ugyanaz. (Szűcs-Olcsváry Gellért)
Úgy érzem, hogy itt beszélgetünk az egyéni problémákról, és közben azon
gondolkodtam, hogy mi keltette ezt a frusztrációt az előadásban. És arra
gondoltam, hogy ha ezt az egész nemzetiség problémát lefölöznénk, és mondjuk, a
rendőr magyar lenne, akkor teljesen más problémával néznénk szembe. Akkor
látnánk, hogy mindannyiuknak vannak problémái, és ezek össze vannak kötve, így
egymásnak okoznak fájdalmat. Itt vannak a mi életünkkel kapcsolatos gondok, és
nem a nagy nemzeti problémák, amiket mi általánosan beszélünk, és lehet, hogy
nem kellene. Mert minket nem a nagy nemzeti problémák érdekelnek, hanem a saját
családunk, amit folyton elhomályosít fölülről ez a lepel. (Jakab Levente)
Az előadásban nagyon finoman ki vannak dolgozva a gesztusok, amik a hatalmi
viszonyokat is illusztrálják. Például a rendőr csípőre tett keze. (Varga Anikó)
– próbálja Anikó visszaterelni a szót az
előadásra.
Én nagyon szeretem az előadás finom, összetett humorát. A humor teszi
lehetővé, hogy ezekről a problémákról beszéljünk. Felszabadító erejűnek
éreztem, nagyon jó humornak érzem, nem poénkodásnak. (Szűcs Kati)
Eszembe jut a Csak egy szög, ami
úgy fejeződött be, hogy „És most kimentek az utcára, és együtt kell élnetek.”
Én ezen majdnem elbőgtem magam, egy drámai felismerés volt számomra. És előadás
közben el kellett gondolkodnom azon, hogy rasszista vagyok-e, közben én
mindaddig meg voltam arról győződve, hogy nem. És az a fantasztikus, hogy a
beszélgetés után kimegyünk, és elgondolkodunk, utána meg ugyanazokkal a
jelenségekkel találkozunk. (Szűcs Kati) – veti
fel újra az etnikai konfliktusok problémáját Szűcs Kati, és a beszélgetés újra
személyes és személytelen vitatöredékekre bomlik.
– Látták már románok is az előadást, és azt a részt, amikor kiülnek a
keretre, nagyon szeretik. El is kérték a szöveget. (Székely Csaba)
– Nem meglepő, hogy csak 1600-ig mentek vissza? (ezt nem tudjuk, ki mondta)
– De itt szörnyű dolgok történnek. Hogy bánnak ebben a darabban a nőkkel?
(Köllő Kata)
– Hát hogy bánnak a pálinkával?! Kihasználják! (Antal Csaba)
Én imádom, hogy nem várjátok ki a nevetést, annyira szép, hogy nem akad el,
s az után annyi ismétlés van, hogy ki lehet hámozni, hogy mit hangzott el.
(Szűcs Kati)
Színészként az a feladatom, hogy megtaláljam az adott figura igazát. Olyan
kulcsot keresek a szerepekhez, hogy a figura szimpatikus legyen. (Bányai
Kelemen Barna)
Az egyensúlyát a beszélgetésnek az teremti meg, hogy minden szereplő
esendő, gyarló. (Sebestyén Aba)
Az volt az egyik fájó pont, hogy a két magyar csak akkor tudott összefogni,
amikor valami ellen kellett összefogni. (Szabó Janka)
Az egyik néző megjegyezte, hogy a humor által könnyű volt az egésszel
szembesülni, de a remény nem jelent meg, és azon gondolkodtam, hogy ez rajtunk,
embereken múlik, és nem a színház, vagy bármily felső erő feladata Ne várjuk
mástól a megoldást, magunktól várjuk. Ha szembenézek magammal, akkor változhat
a világ. – mondta ki az omegát a Szűcs Kati. És a beszélgetés attól lett kerek,
hogy felmerült a színház szerepe a világban, Köllő Kata szerint az, hogy
ráébresszen a valóságra. És addig néhányan csendben, elmélkedve figyelte amint
egyik témából bontakozik ki a másik, és az előadás ilyen dominó-hatást ért el.
Szűcs Kati megjegyezte, hogy ez a bizonyítéka annak, hogy az előadás elérte
célját.
kolozsvári.alida
