A dráMA keddi előadása – a tavalyi dráMÁzat
nyertese – A lovasok nagy sikert
aratott a nézők körében. A könyvbemutatón és szakmai beszélgetésen is felmerült
a kérdés: ki(k) a néző(k)? Kinek szól az előadás? És a legfontosabb: elér-e
hozzájuk?
Egyik különlegessége volt az előadásnak az, hogy a
színészek kapcsolatba léptek az emberekkel – ők szedték a jegyet, járkáltak a
sorok között, szünetben beszélgettek, fotózkodtak a nézőkkel – így a színpadi
zárt játékteret kitágították. Mindenki igazán úgy érezhette, hogy részese a
történéseknek. Ezt tetézte az is, hogy a színpadra felszólítottak egy
„véletlenszerűen” kiválasztott embert a közönségből.
„Ilyenkor érdemes figyelni a közönség reakcióit,
mert hogy van! A megkönnyebbülés keveredik a de jó, hogy nem én vagyok ott érzéssel, illetve a kárörömmel is,
hogy az egyik sorstársukat mégiscsak kihívták. Ez a nevetéseken hallatszik
nagyon, ahogy nevetnek… az olyan megkönnyebbült és egy kicsit gonosz.” – mondta
Bekő Fóri Zenkő, székelyudvarhelyi színész a tegnap esti szakmai beszélgetésen.
Az előadásban sokáig húzódott a játék – amiben hol
elhittük, hol nem – hogy tényleg improvizáció az egész. Tökéletes álcázás volt,
ott volt a beengedésre várakozók között, és – véletlenül igaz – de egyik
előadás alkalmával az is megtörtént, hogy valaki elfoglalta az ülőhelyét. Így
lett egészen életszerű a játék. Érdemes megemlíteni, hogy az udvarhelyi
közönség még nem ismeri Nagy Csongort,
akinek tulajdonképpen ez volt az itteni bemutatása, bemutatkozása is. A színész
az idei évadban szerződött a Tomcsa Sándor Színházhoz, ezért nem ismerhette fel
a közönség. Ez sokat segített a játék létrehozásában. A sors iróniája, hogy
szerepe szerint egy véletlenül kiválasztott nézőből ő lesz a történetet alakító
karakter, aki végül a szemétből kikelve fehér bohóccá változik, beavatódik.
Mennyire volt ez beavatás jellegű számodra? –
kérdeztük Nagy Csongortól.
Teljesen.
Felvállaltam és kihasználtuk. Hogy nem ismernek, hogy meglepetés legyen.
Hatházi András találta ki, hogy egy nézőt vigyenek fel. Érdekes tapasztalat
számomra, hogy nagyon sokáig hiszik, hogy egy vagyok közülük. Nagyon szeretik.
Van, aki empátiával kezeli, nevetnek. Az előadáshoz ez energiát ad, többletet,
tehát érzem az ő reakcióikat.
Milyen szempontból érzed ezt beavatásnak? Mennyire
sikeres ez?
Eddig,
ha jól számolom, volt három előadás. Most ismerkedek a nézőkkel, de talán a
társulat részéről is – úgy szakmai, mint emberi – pozitív hozzáállást kaptam,
ami mindezt segíti.
Új- és nagyszerű bemutatkozása ez egy színésznek, és
ahogy Barabás Árpád is elmondja az előadásban: “Nagy Csongor? Ez már előre
predesztinálja… Nagy Csongor!”.
szabó.janka
