Megfelelő kulcshoz megfelelő zár

„Ki a faszom jöhetett, hogy bezárja az ajtót,

Amit soha nem zár be senki, mindjárt bepisálok!”

(férfi, akinek pisilni kellett)

Bárki drámája lehet a bezárt wc-ajtó. Bárki egy becketti szituációban találhatja magát, ahol a cselekvés a várakozás. Ahol már csak azért várunk, hogy várjunk. Az esszencia nem a cél, hanem a folyamat, a várakozás folyamata. Ebben a helyzetben két férfi a várakozó, akinek meg is érkezik a Godot-ja, egy hálóinges nő személyében, de rosszul sikerül az üdvözlés. És senki sem érti őt, mert Godot – ebben az esetben Zelda – nem az ők nyelvüket beszéli. Ez az abszurd. A bezárt tér nemcsak a várakozás abszurditásáról szól, hanem a nyelv és a szavak abszurditásáról is. Amikor a szavakat, bár ismerjük, nem értjük. Nem bírnak elég erővel ahhoz, hogy kifejezzék a valót, ezért inkább egy gátat képeznek. Nem számít már, hogy milyen nyelven beszélnek – vagy ez esetben énekelnek – az adott abszurd szituáció résztvevői. A következő szöveg Zelda elképzelt monológja, amit nem érthetünk, mivel a saját nyelvén szólal meg.

Ne gyere közelebb… Táncolok. Csak a magamé vagyok, senki másé. Nem lehetek senkié, a tiéd sem, bár szeretnék közel menni, olyan közel, hogy azt hidd, valóság vagyok. Olyan torz és értelmetlen valóság, hogy csak benned létezhetek. Mert Te vagyok… egy átmeneti állapotod, egy isten, egy galamb. Te teremtettél engem saját magadnak, hogy legyen a szexualitásodnak egy tárgya. De én nem az a tárgy vagyok. Nem vagyok a zár, amit a kulcsod nyit, a te kulcsod sok ajtót nyit, sok ajtóba beletalál, az enyémbe nem. Ha megtalálod az én kulcsom, nem kell többé várnod senkire. Nem kell várnod az istened, mert én vagyok az. Azt hiszed, halott vagyok, pedig élek, csak nem érted, amit mondok, beszélhetünk magyarul, románul, oroszul, franciául, hottentottául… nem értjük egymást, mert külön világ vagyunk. Csak azt hallod, hogy szex. A fejedben létezem, nagyobb vagyok a fizikai létnél, több vagyok a szexnél, és a tudatalattid üzen, hogy figyelj rám, szabadulj ki a drámádból, mert én vagyok az, akire vártál. De várj csak! Az éneket mindketten értjük, nem, nem Bachot, hanem azt, ami a semmiről szól és mindenről. Táncoljunk hát, mert én diktálom a ritmust, dúdolom a dallamot, te írod a szavait. Nem értjük a szavakat, mert neked mást jelentenek, mint nekem, és mégis megértjük egymást, mert Te teremtettél engem. És ezt a torz világot is, aminek a kulcsát nem találod, mert bezártad magad, és a halál kopogtat, de nincs kulcs… hah! Nincs kulcs, nem jöhet be, biztonságban vagy itt. Ha mégis bejön, őt is táncba hívjuk.

kolozsvári.alida

Többnyire a férfiak várakoznak

szakmai beszélgetés az aradi Tündéri előadásról

Ez minimál-szürreál musical. (Tapasztó Ernő)

Lehet támadni, nyugodtan. (Fekete Réka lazán a bárpultról)

Réka mindenhol ott van. (Tapasztó Ernő)

– Mi annyira szeretjük ezt az előadást, és azt szeretnénk, hogy ti is szeressétek. (Fekete Réka)

– Ady is szerette volna. (Köllő Kata)

Az aradiak szeretik az ilyen előadásokat, megszokták a hasonló hülyeségeket. (Tapasztó Ernő)

– A hivatalos bemutató Aradon lesz, de csak novemberben. (Tapasztó Ernő)

– De mi lesz addig még ebből? (Köllő Kata)

– Hát Aradon szétszedik majd a házat, de nem baj, ezt már megszokták tőlünk. (Tapasztó Ernő)

Olyanok vagyunk, mintha mindig BL-meccsre készülnénk. (Fekete Réka)

Folyamatos agymenés: azért szeretjük ezeket a fesztiválokat, amik messze vannak Aradtól, mert útközben van időnk megtárgyalni mindent.  (Harsányi Attila)

– Aki eljön hozzánk dolgozni, az nagyon jól érzi magát. (Tapasztó Ernő)

– Nálunk nincsen olyan, hogy eljön hozzánk dolgozni, Ernő. (Fekete Réka)

Bízunk benne, hogy valahol van a világban egy olyan, aki nagyon hasonlít ránk, s nem kell beavatni, meg minden. (Harsányi egy dramaturgról álmodik)

Éder Enikő, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, az Aradi Kamaraszínházban és a Békéscsabai Jókai Színházban játszik, egyszerre talán hat előadásban is... szóval ez borzalom.  (Tapasztó Ernő)

A lejárt lemezes jelenet, az nem nekem, hanem Attilának jutott ESZEMBE.  (Tapasztó Ernő)

Tudjunk, hogy vannak szar előadásaink... hogy voltak. (Fekete Réka)

Azt kéne írja a plakáton, hogy rendezte Tapasztó Ernő 80%-ban. (Tapasztó Ernő)

Jó volt az, hogy röhögtetek. (Fekete Réka)

A várakozás: intellektuális probléma. Többnyire a férfiak várakoznak. (közös bólogatás a férfiak részéről)

Folyamatosan jár az agyunk. Főleg az Attilának. (Tapasztó Ernő)

Tapsi Hapsi, kérsz egy sört? (Fekete Réka a csoportterápia érdekében)

Ha egy előadásban egy jó színészt látsz, akkor az valószínűleg abszurdot játszik. (Antal Csaba beadja az ultimátumot)

székely.bogi

Gondolattöredékek előadás közben

Az első gondolat: minek a két képernyő?  Hamar jött a megvilágosodás: a felirat megy azokon. És minek a kereszt alakú kifutó?

Bejön két színész és fülsüketítően hangosan elkezd énekelni. Ez még nem gond, kis  idő után hozzászokott  fülem a hangerőhöz, és akkor hallottam meg, hogy arról énekelnek, hogy nem tudnak elmenni pisilni, mert valaki bezárta az ajtót. Jól hallom? Ezzel kezdődik az előadás? 

Lett ez még ennél cifrább is, amikor elkezdtek cikázni a bazdmegek. A két férfi, az öltözet, a durva beszéd kicsit emlékeztetett a Krétakör FEKETEország-ának ominózus villanyszerelős jelentére.

Haladunk tovább, jönnek a különböző nyelven előadott dalok a bezárt vécéajtóról, közben bejött egy nő is, vörös selyemhálóingben, akiről nem lehet tudni, hogy kicsoda, hogy él-e egyáltalán,  hogy valódi hús-vér nő-e vagy csak látomás.

Már túl voltunk az előadás első negyed óráján, amikor beugrott, hogy honnan ismerős a két férfi. Tudtam, hogy már találkoztam a két figurával, és sikerült is rájönnöm, hogy hol. Beckettnél, a Godot-ra várvában. Ők Vladimir és Estragon, a két csavargó másai. Bár ők jóval vulgárisabbak, mint az elődeik, pont olyan elveszettek, és pont olyan lehetetlen helyzetben vannak, mert várniuk kell, pedig mindenki elment. 

A kifutót is megfejtettem. Ahogy én láttam, az volt az a körülhatárolt tér, amiben a szereplők mozoghattak, ott kellett kivárniuk az ajtó kinyílását. Pont úgy nem léphettek le róla, mint amikor kiskorunkban azt játszottuk, hogy csak a bizonyos színű kövekre léphetünk az utcán, mert a többi ingovány, és elsüllyedünk benne. Ők is megtartották egymást, amikor egyikük kibillent az egyensúlyából és majdnem lelépett a kijelölt területről.

Volt néhány jól sikerült mondat is. Például az, amikor a tündér kijelenti, hogy minden kétely fáj, ezért szenved az a férfi, aki kételkedik.

És, ha már ennyi szó volt Bach zenéjéről, akkor tessék, itt van nektek egy kis Bach, a zenész- bohóctól. Egész jó poén.

Vége? Most tapsoljunk? Ja, nem, még egy kis koncertet is kapunk a végére…

Valljuk be, elég gyér drámai helyzet az, hogy a vécé ajtaja zárva van, és nem tudnak elmenni pisilni, de a dalokkal mégis egy nagyon feszes, ütős előadást hoztak létre.

orbán.bernadette