„Ki a faszom jöhetett, hogy bezárja az ajtót,
Amit soha nem zár be senki, mindjárt bepisálok!”
(férfi, akinek pisilni kellett)
Bárki drámája lehet a bezárt wc-ajtó. Bárki egy becketti szituációban
találhatja magát, ahol a cselekvés a várakozás. Ahol már csak azért várunk,
hogy várjunk. Az esszencia nem a cél, hanem a folyamat, a várakozás folyamata.
Ebben a helyzetben két férfi a várakozó, akinek meg is érkezik a Godot-ja, egy
hálóinges nő személyében, de rosszul sikerül az üdvözlés. És senki sem érti őt,
mert Godot – ebben az esetben Zelda – nem az ők nyelvüket beszéli. Ez az
abszurd. A bezárt tér nemcsak a várakozás abszurditásáról szól, hanem a nyelv
és a szavak abszurditásáról is. Amikor a szavakat, bár ismerjük, nem értjük. Nem
bírnak elég erővel ahhoz, hogy kifejezzék a valót, ezért inkább egy gátat képeznek.
Nem számít már, hogy milyen nyelven beszélnek – vagy ez esetben énekelnek – az
adott abszurd szituáció résztvevői. A következő szöveg Zelda elképzelt
monológja, amit nem érthetünk, mivel a saját nyelvén szólal meg.
Ne gyere közelebb… Táncolok.
Csak a magamé vagyok, senki másé. Nem lehetek senkié, a tiéd sem, bár szeretnék
közel menni, olyan közel, hogy azt hidd, valóság vagyok. Olyan torz és
értelmetlen valóság, hogy csak benned létezhetek. Mert Te vagyok… egy átmeneti
állapotod, egy isten, egy galamb. Te teremtettél engem saját magadnak, hogy
legyen a szexualitásodnak egy tárgya. De én nem az a tárgy vagyok. Nem vagyok a
zár, amit a kulcsod nyit, a te kulcsod sok ajtót nyit, sok ajtóba beletalál, az
enyémbe nem. Ha megtalálod az én kulcsom, nem kell többé várnod senkire. Nem
kell várnod az istened, mert én vagyok az. Azt hiszed, halott vagyok, pedig
élek, csak nem érted, amit mondok, beszélhetünk magyarul, románul, oroszul, franciául,
hottentottául… nem értjük egymást, mert külön világ vagyunk. Csak azt hallod,
hogy szex. A fejedben létezem, nagyobb vagyok a fizikai létnél, több vagyok a
szexnél, és a tudatalattid üzen, hogy figyelj rám, szabadulj ki a drámádból,
mert én vagyok az, akire vártál. De várj csak! Az éneket mindketten értjük,
nem, nem Bachot, hanem azt, ami a semmiről szól és mindenről. Táncoljunk hát,
mert én diktálom a ritmust, dúdolom a dallamot, te írod a szavait. Nem értjük a
szavakat, mert neked mást jelentenek, mint nekem, és mégis megértjük egymást,
mert Te teremtettél engem. És ezt a torz világot is, aminek a kulcsát nem
találod, mert bezártad magad, és a halál kopogtat, de nincs kulcs… hah! Nincs
kulcs, nem jöhet be, biztonságban vagy itt. Ha mégis bejön, őt is táncba
hívjuk.
kolozsvári.alida
