Sztorizunk

Csóka az a kolléga, aki mindig hecceli a többieket, ijesztgeti, hogy most kell bemenj, most hívnak, közben pedig vaklárma az egész. Mikor Máréfalván voltunk, és játszottuk a Buffalót, több időt vett fel az átöltözés az egyik jelenetből a másikba, mert ott teljesen más körülmények voltak. Én átöltöztem, volt egy kicsi időm, s mentem be. Kicsi öltöző, szűk minden, valami elvonta a figyelmem. Kicsit furcsa volt a jelenet, amit láttam, de gondoltam, hogy hamarabb jöttem. Csóka mondta, hogy Kata menj be gyorsan, mert lekéstél. Mondom, Csóka ne szívass, mert nem késtem le. De, mondja Csóka, menj, mert már rég bent kellene lenned. Ott vitatkoztam vele még hosszú perceket, a többiek már ott fetrengtek a színpadon, mindent eljátszottak már, mikorra bementem végre a jelenetbe. Soha életembe nem késtem le jelenetről, s remélem, nem is fogok. László Kata

Van egy kedves barátnőm, Márton Réka, egy pár évig ő is itt volt. Próbáltuk a Cabarét. Ő nem egy ilyen magas sarkús nőcike, s itt magas sarkúban jött be a színpadra. Megbotlott, és nem úgy esett le, mint ahogy rendesen szokás, hanem eldőlt, mint egy fadarab. Pár percig csend, nem tudtuk, hogy mi lett. Nem mertük megfordítani. Végül felállt, nagyon kacagott. Mint kiderült, a kacagás miatt nem tudott megmoccanni. Ő sem tudja, hogyan úszta meg sérülés nélkül. Jakab Orsolya

Amikor Korondon voltunk a Terülj, terülj asztalkám előadással. Volt benne egy szamár, aminek a farkát meg kellett húzni, s akkor az ki kellett adjon egy tallért. Tóth Árpi letörte a farkát, és mi annyira meglepődtünk, hogy csak álltunk tátott szájjal, Pocok még a zenét is elfelejtette beadni. Tamás Enikő

Mások számára annyira érdekeset, vicceset nem tudok mondani. Toásó István

Talán a legviccesebb az volt, amikor egy előadás temetésen olyan helyzetbe hoztuk a színpadon egyik kollégánkat (nevet), hogy biza-biza megakadt a dolog és ez furcsa is volt nála, mert én akkor a társulatnál levő legjobb férfi színésznek tartottam őt. Jó volt vele mindig dolgozni, nagyon jó improvizatív készsége volt, nem gondoltuk volna, hogy megtudjuk fogni egy csellel. Nyílván nekünk volt vicces, akik a színpad mögött álltunk, és estünk le a lábunkról a röhögéstől, neki valószínűleg kellemetlen volt a színpadon. Szűcs-Olcsváry Gellért

Szeretem, amikor ez a társulat dolgozik. A munkát nem úgy értem, hogy bejövünk, próbálunk és azután éli a családi életét, hanem néha – de az utolsó időben egyre többször – találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kollégákkal együtt dolgozunk. Tóth Árpád

Azok a pillanatok, amikor játszom, és érzem a pozitív energiákat a nézők felől. Fel tudok ülni a nézők energiáira, ezt itt sokszor megkaptam. Bekő Fóri Zenkő

A legutolsó gyergyószentmiklósi előadás úgy végződött, hogy meghaltam, nagyjából két éve volt ez. Az első székelyudvarhelyi előadásban egy koporsóban feltámadtam. Antal D.Csaba

Úgy érzem, hogy az itt töltött idő erősebbé, többé és nyugodtabbá tett. Jó volt megismerni a következő két nagy nevet: Eugen Făt, Anca Bradu. Dénes Gergely

Nem annyira konkrét, de fontos élmény, amit Gyergyóban nem tapasztaltam, hogy itt a közönség figyel a munkádra. Vannak visszajelzések. Nekem ezt furcsa volt megtapasztalni. Sokan rád köszönnek az utcán. Vagy rád szavaznak. Ilyen apróságok. A tapson kívül valahogy személyesebben is megnyilvánul az ő tetszésük. Barabás Árpád

Kedves emlék az, hogy a társulat eljött az esküvőnkre. Ami nagy szó, hiszen messze volt. 450 km nem kevés. Vidovenyecz Edina

Hát, hogy kedves emlék vagy sem, azt nem tudom. De hogy maradandó, az biztos. Nem emlékszem pontosan, hogy melyik próbafolyamat alatt, a társulat férfiúi úgy döntöttek, hogy feltárják előttünk „férfiasságukat”, miszerint feljöttek a lányöltözőbe, és sorba állva, háromig számolva mindenki letolta a nadrágját. Kb. 10 másodpercig senki nem vett levegőt. Nem tudom, hogy ilyet szabadott-e volna elmondani, ám legyen. Legfeljebb valaki nyakon ver. Varga Márta  

dráMAgány

Társulatváróban. Ha nem jönnek az elkövetkezendő 5 percben, fegyvert fogok.

Mindenki beszél. Én hallgatok.

Engem senki se kérdez.

Jöttem.

Ha más nem, legalább az üzenetrögzítő...

Ördögi magány.

 Kicsit elszédültem a tömegben.

Valaki online?

Nem vagy egyedül.

Múlt hatása jelenre és jövőre

Amennyire jók a poénok és szép a zene, legalább annyira ijesztő és megrettentő a Parasztopera. Csupa vidám dolog: disznóvágás, esküvő. Legalábbis annak kellene lennie, de korántsem így van. Ezt jelzi, képviseli az előadás ideje alatt végig a színpadon ide-oda járkáló, halálra emlékeztető karmester is. Csak a felszínen vidámak a szereplők, azonban mindenkinek meg van a saját bánata, és ez csak fokozódni fog. A fiú nem a menyasszonyát szereti, hanem a mostoha testvérét, és ez viszonozva is van. Csakhogy őt a szülei eladták a degenerált állomásfőnöknek két hold szőlőért. A szülőket csak a vagyon érdekli. A menyasszony szüleinek borzalmas a házassága, a nő egyenest utálja tutyimutyi férjét. Mindez pedig csak az alapszituáció. Hamarosan minden még rosszabb lesz.

A lányról kiderül, hogy akit eddig apjának hitt az nem is az apja. A fiú megtudja, hogy saját unokahúgát készül feleségül venni, e mögött pedig a titokzatos cowboy áll, aki Roland elveszett testvére. A cowboyt, aki átplasztikázta az arcát, saját szülei ölik meg pénzéért, nem ismerve fel őt. Az egészre az intrikus állomásfőnök segítségével derül fény. A végén pedig semmit sem javul a helyzet: a menyasszony megöli a mostohatestvért, a megcsalt apa megöli az állomásfőnököt és feleségét, majd öngyilkos lesz. Teljes a káosz a színpadon.

Azért szeretjük a Parasztoperát, mert bár a nevében benne van az opera szó, ez egyfajta paródiája annak. Sokkal szabadabb a nyelvezete, közel áll a hétköznapjainkban beszédéhez. Érdekes és sokrétű a cselekménye, sok a poén, amin nevetni lehet. Van rá esély, hogy egy hétköznapi ember is értse, és magára ismerhessen benne. A díszlet is rásegít az előadás dinamikájára, kerekeken guruló asztalok, hinta. Ez mind élvezetessé teszik az amúgy sötét történetet.

Számomra a legszebb, amikor az előadás végén a hűtőben, amiben végig látjuk a levágott malacot, beteszik a cowboy ruháját. Utalva arra, hogy megölték, mint egy disznót, a saját megélhetésük érdekében. Bármennyire is oldott az előadás hangulata, a végeredmény valami horrorisztikus. Az ember szörnyűségekre képes, de amit a múltban megtett, azért a jövőben keservesen meg kell szenvednie. Ezt a keserűséget látjuk a halálos karmester arcán is az előadás teljes ideje alatt.      

balázs.lehel

Bohócnak lenni vagy nem lenni?

A porondon várakozás. Várakozás, de mire? Egy már-már szakrális tér, melyet körülveszünk, vagy körbe ülünk, ha úgy tetszik. Előttem a földön egy újság, benne olvasom: „Remedii naturale pentru pistrui”. Tudom, jobb helyet nem is találhattam volna. 

Három bohóc, két férfi és egy nő, vagy három nő, vagy talán ez egyáltalán nem is fontos. Három alak a múltból, közös múlttal, de mégis különbözővel. Emlékek, melyekre mindenki másképp emlékszik. Úgy, ahogy ő éppen emlékezni akar. Milyen ismerős is ez. Kopott, ereklyeként tisztelt bohóckellékek, ruhadarabok, kinőtt balerinajelmez, amit sosem tudnak levetkőzni. Ezek sokat elárulnak róluk. Sok bőrönd. Bőröndök, amikben magukkal cipelik múltjukat és talán jövőjüket is. Apró, finom dolgok, gesztusok, egy csengettyű, egy szemüveg (a bohóc látása is romlik!), egy (vagy több) konyakosüveg, meditációs légző gyakorlatok, szétguruló színes labdák, egymás felismerése a púderes tükörben. Kedvesség, versengés, civakodás, bizonyítás, kifogások, csel, átverés, remény és hit. Most minden rossz, a cirkusz nem a régi már, de fell kell támadnia, ők legalábbis ebben hisznek. Játék. Árnyjáték, bábjáték, színjáték, labdajáték, arcjáték, csapatjáték, szomorújáték, gyermekjáték, szójáték. Játék egymással, saját magukkal, velünk, a világgal, az élettel, a halállal, mindennel.

gál.bogi

Kedvenc előadásunk

Sirály. Ez volt az a szerep, és előadás, ami annyira meghatározó volt az életemben, hogy azóta sem hagy nyugodni. Mását játszottam. László Kata

A legutóbbi az A lovasok. A mindenképp a legjobban megmozgatott, az az Elektra, A mesél a bécsi erdő és az Ahogy tetszik. Ezek mind olyan feladatok voltak, melyek minden nap meghaladtak. Nagyon próbára tettek. Jakab Orsolya

A Plazma2. Mert jó. Mert elfogult vagyok. Tamás Enikő

Nincs ilyen. Van amit nagyon szeretek, van amit kevésbé. Toásó István

Az egyik legmeghatározóbb emlék számomra az a Mesél a bécsi erdő című eladásunk volt, de mondhatnám itt akár a Sirályt is. De a legmeghatározóbb élményt, mivel abból csak egy kéne legyen, nagyon nehezen  tudom kiválasztani, nyílván ezt mindenki elmondja. De talán a Mesél a bécsi erdő volt számomra a legemlékezetesebb, a leginkább helyhez, társulathoz, színpadhoz, helyi élethez kötődő színpadi előadásunk. Szűcs-Olcsváry Gellért

A nagy kedvencem a De mi lett a nővel? című előadás, amit három évvel ezelőtt csináltunk. Ennek én voltam a rendezője, Barabás Árpival, Antal Csabikával és Dénes Gergővel dolgoztunk együtt, valamit egy kislány, Magyari Izabella is része volt ennek a projektnek. Jelenlegi kedvencem a V-day, amit a tavalyi évadban csináltunk.  Ez a Vagina-monológok alapján készült, négyszereplős előadás (Fincziski Andrea, László Kata, Bekő Fóri Zenkő, Varga Márta), ami tudatosítja, hogy figyeljünk jobban oda egymásra, felebarátainkra, félasszonyainkra. Tóth Árpád

De mi lett a nővel? Mert jó. Bekő Fóri Zenkő

Mesél a bécsi erdő, rendező Zakariás Zalán, A lovasok, rendező Hatházi András. Azért ezek a kedvenceim, mert ezek színházi előadások. Antal D.Csaba

Az ötödik Sally, rendező Albu István,  És a csellóval mi legyen?, rendező Zakariás Zalán. Tetszettek ezek az előadások, mivel lelkük, történetük volt. Átjött az üzenetük, ezért érintettek érzékenyen, azonosultam, katarzis volt. Dénes Gergely

Ez most bonyolult. A De mi lett a nővel? nekem fontos, mert az volt itt az első. Olyan jófajta módon készült, ahogy nem sok előadás. Egyfajta műhelymunka volt, ami mindenképpen hasznosnak bizonyult. Persze az is benne van, hogy kevesen voltunk. Hárman plusz a rendező. Valahogy a mi közös gyerekünk lett. Ami a legfrissebb, és nagyon szeretem, az nyílván A lovasok. A hathetes munkafolyamat Hatházival nagy élmény volt. Az Őrült naplója, a Fekete tej az más tál tészta. Barabás Árpád

A legutóbbi A lovasok. Régebbről a De mi lett a nővel?. A Nórát nagyon szerettem. Az Irma, te édest is. A régiek közül: Viktória, Mágnás Miska, Ahogy tetszik. Jaj, az Ágacska is, jó volt a feelingje. Vidovenyecz Edina

A Lakodalom. Pedig nem is játszottam benne (talán ezért:). Szeretem azt a fajta látásmódot, színházi megoldást, amit az előadás felmutat. Színészként pedig jól megdolgoztat. És ez jó! Varga Márta

Virtuális tárlatvezetés Csókával 2.

Ez itt, kérem, egy telefon a Vörös bestiából. Háló?

Magyar a holdon

Az én, és a kisöcsémből az egyetlen dolog, ami megmaradt. Tudjátok, az első szilveszteri előadás, ahol Csongi volt dr. Vas, és én voltam dr. Sas.

Ez valószínűleg egy női csizma. (Ahogy tetszik) 

Ez Ede ruhája a Viktóriából. Ahol azt énekelte, hogy Máóó-ááóó

Fel is út, le is út.

Én ültem alatta. Többek között: Nóra, Légy jó mindhalálig, Irma, te édes és Vörös bestia lámpája.

Az ördög, az nálunk vendégművész. (Félőlény)

A Cabaret multifunkcionális legyezője.

Ez a csellós pad. (És a csellóval mi legyen?)

Mesél a bécsi erdő 

És mindennek a teteje: Csirke Hamupipőke-koronája

Kell-e a színház az embereknek?

Interjú Fincziski Andreával

15 éve vagy tagja a társulatnak. Milyen érzés volt, hogy egy akkor alapuló társulat tagja lehettél?

Ha azt mondom, hogy felemelő, az közhelyesnek tűnhet, de tényleg az volt. Azelőtt Temesváron voltam, és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy felkértek, hogy legyek egy akkor alapuló színház tagja.

Melyik volt a legmeghatározóbb emlék ebből a 15 évből?

Ha visszagondolok, akkor az első előadás. Ahogy a nézők örültek ennek az egésznek, ahogy mi örültünk. Az első évad, az a kaotikus állapot, az a tanulási folyamat, mit hogyan kell csinálni. S talán legemlékezetesebb emlék, negatív értelemben az, amikor megkérdőjeleződött a színház sorsa, egy adott ponton utcára is mentünk. Egy nagyon érdekes tapasztalat volt, felmerült a kérdés, hogy a kultúra az csak nekünk fontos-e. Az emberek akarják-e a színházat? Ez egy olyan kérdés, ami a mindenkié. Mi szeretjük, teszünk érte, de van-e ennek érvényessége, célja, hite. Kell-e a színház az embereknek?

Sikerült válaszokat kapni ezekre a kérdésekre?

Szerintem, ha mi hiszünk benne, és hittel, akarattal csináljuk, akkor igen. A színház egy kapcsolódási történet, ha mindenki hajlandó lépéseket tenni, dolgozzunk bármilyen nehezen, akkor is meg van a létjogosultsága ma is. Csak más formában, és azt kell, megtanuljuk, hogy mi ez a forma.

Melyek azok az előadások, szerepek, amikre a legszívesebben visszaemlékszel?

A régiek közül nagyon szerettem a Két úr szolgáját még az első évadban. Nagyon szerettem még Szabó K. Istvánnal a munkákat, aki több évig volt rendezőnk, nagyon szerettem az ő vizuális világát. Az utóbbi évekből pedig az Ovibradert, vagy a műhely jellegű munkákat, mint például a Lovasok.

Melyik volt a kedvenc szereped?

Nem tudom, én egy örök elégedetlen vagyok. Nem nagyon tudok egyet mondani. Mindig azt szerettem, ha a csapat jól érezte magát. Amikor rácsodálkozhattam a kollégák munkájára.

Volt olyan emlék, amire ha vissza gondolsz, mindig elmosolyodsz?

Amikor hülyülünk. Ha valami nem úgy történik ahogy az előadásban meg van írva. Voltak előadás temetések, de ma már nem nagyon vannak. Ezekre mindig készültünk poénokkal, nem az a kellék jött be, ami kellett volna, vagy nem az a szereplő. Ezeket én nagyon szerettem, és sajnálom, hogy nem lehetett ezt rendszeressé tenni, mert azért plusz munka és a néző számára is érdekes volt. Volt, hogy csináltunk divatbemutatót a jelmezekből, azt is nagyon szerettem. Ezek az emlékek is mind a közös munkához kötöttek.

kérdezett balázs.lehel

Apróhirdetések

• Olcsó tisztítót keresünk, aki kitisztítja Nagy Csongor öltönyét. Jelige: nyiháhá
• Lakatost keresünk, aki kinyitja végre azt a kurva ajtót. Jelige: Már nagyon kell pisilnünk.
• Képkeretezőt keresünk a román-magyar ellentét megoldására.
• Az éjjel ismeretlen tettesek elloptak 20 bevásárlókosarat. Aki bármilyen információval rendelkezik, azt megénekeljük és eltáncoljuk. Jelige: bujdosók
• Szemorvost keresünk, aki kezelni tudja a bányavakságot. Jelige: libák kíméljenek.
• Bányai Kelemen Barna keresi elveszett kulcscsomóját. Megtalálója egy liter pálinkában részesül.
• Okoska, a super ego, önismereti kurzusokat indít. Jelige: nem, nem nyúl
• Papír Becks-et keresünk, hogy leválthassuk a Hargitát.
• Elcserélem repülőjegyem egy kis süldőre. Jelige: magányba zuhanás
• Kétszáz kilós, géz elefánt keresi párját, hasonló tulajdonságokkal. Jelige: Plakátolj rám.
• Két erős embert alkalmazunk, akik a széltől is óvják Az Elefántot.
• Dr. Keve jutányos áron embert farag gyermekéből. Keresse a hip_nózis chatszobában.
• Elhagytam Balog Imre névre szóló útlevelemet. A becsületes megtaláló párducmintás sálban részesül. Jelige: Cowboy
• Bohóc kerestetik. Jelige: koloszváriak előnyben
• Kiadó lakás karácsonyra, kellemes Van Gogh-i kilátással. Jelige: színesceruza
• Nem akarok venni Semmit, és nem is akarok eladni Semmit. Csak gondoltam, írok pár sort.

Tiráda egy bohócról

A dráMA fesztivál utolsó napján került bemutatásra Matei Vișniec Bohóc kerestetik című drámája. Amikor az ember azt gondolja, hogy több meglepetés már egészen biztosan nem fogja érni, akkor téved, mint én. Kétszer.

Miért kellett ártani annak a szegény bohócnak? Amikor lenni vagy nem lenni bohóc a kérdés, akkor a válasz egyértelmű volt számomra. Hiába ordítottam magamba, hiába szorítottam az öklömet, csikorgattam a fogaimat, amikor megfojtották minden reményemet a színpadon, és vele együtt az utolsó csepp jókedvemet is. Sajnos nem tudok visszamenni abba az időbe, amikor a görögök be tudták perelni az ilyen előadásokat lelki sérelemért. Még.

Ha annyira messze mégse mehetünk vissza, akkor kövessük a matek tanárom bölcs szavait és próbáljunk egy pár lépésnyit hátra lépni, hátha megvilágosodik előttünk a sötét, bohóc tetemektől mentes út. Három bohócról van itt szó, akik egy idős bohócoknak szóló állásinterjúra jelentkeznek. Eddig semmi különös, hiszen ez egy mindennapi helyzet. Ami mégis forgásba indítja az egészet az az lesz, hogy ezek a bohócok mindhárman ismerik egymást. Ahelyett, hogy egy jót mulassanak együtt, beindul a kőkemény konkurencia, az önzőség és a féltékenység, a végeredménye pedig egy kész cirkusz. Megmutatkozik előttünk egy olyan kép a bohóci, a cirkuszi, vagy akár a művészi életből, amely kevésbé mulatságos. Ezek a bohócok nem annyira vidámak és mosolygósak, amennyire szeretnénk, vagy legalábbis nem olyan bohócok, mint amihez szokva vagyunk. Ennek ellenére nem egy komor darabról van szó, a humor és a színészi játék különlegessége egy teljesen egyedi hangulatot ad az előadásnak.

Egy mágikus világnak leszünk a részesei, ahol csodálatos dolgok történek. (Szeretlek buborékfújó gép). Az előadás felröpít minket, fennebb és fennebb, de csakis azért, hogy nagyobbat zuhanjunk. Nem lesz mosolygós piros orrú vég, nem jut a bohócoknak a happy end-ből, de nekünk sem. A tragikus vég a gondolkodásra késztet, nem elégszünk meg egy pár, jól elsütött poénnal és mutatvánnyal. (Bohóctragédia? Érzem, hogy közeledik a vég).

csiki.andrás

Csillagos ég a Rhone felett

Sötét alagútban lépkedünk. Akár egy sötét csigaház, a befele vezető út kanyarog, óvatosan haladnak a nézők, nemcsak magukra, egymásra is figyelve. Kicsiny és zárt tér fogad. A színpad látványa groteszk, lehetetlennek tűnik, mégis figyelmet követelő. Nemhiába. Fekete falak, hófehér csövek, két fehér paplan, fekete labirintus mintával. Különböző lámpák, kisebbek nagyobbak, más-más fényűek. A falon lévő Van Gogh festmény kék színe szétfeszít minden más energiát a térben. Lenyűgöző, egyszerűen beszippant. Ebből a látomásból ébreszt fel valami tépőzáras szakadás. Tolakodás, zsörtölődés hallatszik valahonnan. Egy nő furakodik, behatol a térbe, két ember csomagját cipeli, ettől már-már azt hihetjük, hogy nem fog beférni az ajtón. A tér feszült erővonalait a nő mozgása, durvasága még erőteljesebben kiemeli. Férje az ajtón kívül marad, haza akar menni. Egy idő után, a feleség megelégeli férje nyavalygását, erőszakkal behúzza a térbe. Dulakodások váltják egymást, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Erőfölény és annak elvesztése. A feleség lefejti férjéről kabátját, mivel forróság van a szobában. Az egészben csak az a vicces, hogy ő viszont az előadás legvégéig kabátban játszik. Sok esetben a házastársak közötti lökdösődés ritmusa táncmozdulatokba is átmegy. Sokszor találkozunk groteszk nevetésekkel, amelyek valahogy a helyzetek kilátástalansága, abszurditása fele emelik a történetet.

A helyszín egy szálloda tizenegyes szobája. Valahol a hegyekben, karácsonykor. Ezt a keretet bárhová el lehet képzelni, ahogy a szereplők is jöhetnek közülünk. A díszlet, a jelmez, a mondatok, a játék valami nagyon erős szimbolikát, megfejteni valót kíván. A feleség támadó megnyilvánulásai férjével szemben, a banánetetés, a vetkőztetés, az injekciózás egy nagyon erős kontrasztot szolgál, amely az elkövetkezőkben rámutat a feleség szerény viselkedésére, figyelmességére. Miután férjét lefekteti „vendégeket” fogad. Megérkezik Herman úr, aki össze-vissza beszél, kiderül, hogy egy közveszélyes fiút keres, aki valószínűleg a tizenegyes szobában ólálkodik. A cselekmény folyamatosan pörög, nincs egy nyugodt pillanat sem. Mindeközben a Van Gogh festmény „hallgatásba burkolózva figyel”. Kék éjszaka, csillagok, a város fénye a víz tükrén, egy házaspár a vízpart mellől igyekszik valahová, minden kék. A felszínes olvasat könnyednek írhatja le a látottakat, de annál erősebb, feszültebb indulatokkal van tele, valami nem egészen szokványos történik a festményen. Átvitt értelemben egy tükör az előadásban, habár ablaknak használják a szereplők, ettől talán még erősebben érvényesül fontossága. 

A tárgyak, az eszközök használta nem csupán kitöltenek egy űrt, hanem jelentéseket hordoznak: a hideg, a meleg lámpafény, a női táska, mint menni akarás, az ágy, ami lehet egyszerre tehetetlenség és belefáradás is. Nagy kérdése az előadásnak a férj állapota, nem lehet tudni, hogy halott vagy csak mélyen alszik. A fiú tükröt tart a férj arcához, de a lélegzés nyomait nem találja. Nem tudhatjuk, hogy a feleség képes lett volna férjét megölni, vagy csak egyszerűen nem érdekli férje, mereven kiáll amellett, hogy mélyen alszik.

Irene egyedül marad a szobában, de nem sokáig, mivel újabb vendéget kell fogadnia, azt a bizonyos fiút. A férj, mint férfi már tehetetlen, viszont a fiú ugyanezt a szellemiséget folytatja, Irenet meg kell győznie igaza felől. Nem akar vele semmiről sem beszélni, kevés választja el attól, hogy megüsse a nőt. A fiú bezuhan a térbe, mindent még jobban felkavar, ezen túl már egy nyugodt perc sincs sem szereplőnek, sem nézőnek. Hisztik és ordibálások, tehetetlenség és próbálkozások.

Irene ezek mellett is rokonszenvez a fiúval. Meg akarja óvni őt, segíteni akar. Jó ember akar lenni. Talán, mert magára ismer a fiúban? Nem lehet ezt tisztán tudni, tapogatózunk. Ebben a tudatlanságban, útvesztőben alkalmazkodunk, cinkosai leszünk a fiúnak, amikor közénk menekül búvóhelyért, és mi nem fedjük fel őt.

Rendre megérkezik a felderítő csapat. Mindenki keresi a fiút, egy szállodai alkalmazott unokájával, majd rendőrök. Ezek a pillanatok a komikum forrását emelik ki. Horváthné poénkodik a rendőrökkel, az egyik közülük az ő volt veje. A nyomozót semmibe veszi, kigúnyolja munkáját, nem hagyja őket dolgozni. Horváthné olyan, mint egy ceremóniamester: mindenről tud, a szálakat önkényesen összegubancolja, mivel ő is Félix javát akarja titokban szolgálni. Megérkeznek a felszabadító mókás játékok, majdnem eldurranó verekedések, színes ceruzák a földön, melyeken a rendőrök megcsúsznak, a nyomozó hanyatesik, de a tapasztalt rendőrök, hip-hop felhúzzák. Miközben Horváthné nevet az általa okozott galibán. Talán ő képvisel leginkább mindent, tud Irene hazugságáról, mégsem fedi fel, ahogy Félixet is megóvja, csupán szánalomból. Sok szenvedés után Félix beugrik a Van Gogh festménybe, avagy kiugrik az ablakon a halálba. A cselekmény a villanykapcsolással lezárul, ezzel együtt véglegesen a házaspár élete is.

A játék legvégén az előadás címe, A fiú, mégis megfejteni valót kíván. Talán a történet férfi szereplőire próbál nagyobb hangsúlyt fektetni. Talán.

sándor.orsi