A Plazma 2, avagy az Ovibrader című
darabban Garaczi László eredetileg a Vagina Monológok férfi változatát írta
meg, mégis mindenkinek szól, mindenkire hatással van, de – Fincziski Andrea
szavaival élve – „mindig az anyáknak a legnehezebb”.
Olyan tabutémát dob fel, mint a gyerek szeretésének a mikéntje – hiszen a
túlzott szeretet akár meg is fojthatja a gyereket és hiába jó a szándék, a
végeredmény akár az is lehet, hogy sérül. Így jár az előadás Péter(ké)je is –
anyja követelőző szeretetéhsége miatt. Még a bűvös „sz” betűs szót sem tudja
kimondani. Mint kiderül nem logopédiai okokból.
Ez hatással van a későbbi viszonyaira is, sőt az egész életét befolyásolja.
Nem képes intim kapcsolatot kialakítani a körülötte élőkkel, a végén már saját
anyja is képtelen arra, hogy szeresse őt.
Bejön a képbe a becézgetés hátulütője is, ami jelen esetben abban nyilvánul
meg, hogy a folyamatosan „báránykámozott” Péter végül tényleg elhiszi, hogy ő
nem ember, hanem egy bégető állat – az áldozati bárány.
A helyzet éppen a lehetetlensége miatt komikus, de a háttérben meghúzódó
tragédia komolyan elgondolkodtatja a szülőket, nem beszélhetünk nézői
kényelemről. Csurulya Csongor szerint „az előadás legyen a műtét színhelye, itt
és most”. És valóban, a Plazma2 hatására mindenki alávetheti magát egy bizonyos
önröntgenezésnek, hiszen nem csak a szülőknek üzen. Sarkított képet mutat egy
unalomba, megszokásba fulladt kapcsolatról, a néha megszólaló „Ovibrader” pedig
precízen és könyörtelenül beszél a férfi és nő viszonyának négy fázisáról,
amelyen nem lehet nem elgondolkozni.
Terápiás jellegű előadás volt ez mindenkinek, aki részt vett rajta – és ki
tudja? – lehet, hogy ez volt az elbárányosulás megelőzésére tett első lépés?
szabó.janka
